Menhely-látogatás

Sziasztok!

Tegnap már Facebook-on megosztottam, de itt is közzé teszem:

"Néhány kollégámmal összefogtunk és úgy döntöttünk, hogy támogatni fogjuk a törökbálinti állatmenhelyet (Zöldsziget Állatmenhely). A munkahelyünk meghirdetett egy pályázatot, ahol akár 100.000 HUF –ot is kaphatunk céljaink megvalósítására. A menhellyel történt egyeztetés során kiderült, hogy elsősorban a karantén sterilizálását kell megoldani, de ezen kívül is van még egyéb teendő, nem is kevés. Ezen kívül szeretnénk egy önkéntes napot is szervezni a helyszínen, amikor is egyéb tevékenységekkel is segítenénk a menhely működését. A pályázat elnyerésében nagy szerepet játszik az is, hogy hány további önkéntest tudunk bevonni a projekt megvalósításához. Továbbá, és nem utolsó sorban bármilyen támogatásnak nagyon örülnének: póráz, nyakörv, száraztáp, konzerv, takaró, pléd, szőnyeg, injekciós tű, egészségügyi doboz, fecskendő, gyógyszerek, gumikesztyű, fertőtlenítőszerek, tisztítószerek, rongyok, stb. Amennyiben úgy érzitek, hogy Ti is szívesen csatlakoznátok egy ilyen jellegű összefogáshoz kérem, jelezzétek felém! Fontos lenne, mert a támogatás mértékét és a résztvevők körülbelüli számát fel kell tüntetnünk a pályázatban! Az önkéntes nap pontos dátumát még nem tudjuk, arról később jelzünk! Üdv, Évi"

A menhely honlapja:
http://www.zoldsziget-allatmenhely.hu/

Szombaton Pitypangékkal meglátogatjuk a menhelyet, ha addig is bármivel támogatni tudjátok őket, azt előre is nagyon köszönjük! Ma és pénteken is este 1/2 6-tól 7-ig lent leszünk a Gesztenyésben.:)